website templates

Porcerősítés a harmonikus életért!

Folyamatosan pörgő életünkben időt kell szánni az egészségünk megőrzésére, különben hamar elveszítjük lendületünket és vele a mozgás örömét is.

Betegen, lerobbanva már nem ugyanúgy fogjuk élvezni az életet.
Az idő zsarnok keze megállás nélkül teszi próbára szervezetünket, és ha nem védjük meg, hamarabb leépül, mint szeretnénk.

Gondoljunk csak a járműveinkre, ha nem zsírozzuk, olajozzuk, az élettartamukat igen csak megrövidítjük.

Az ember ”alkatrészeit” is kenegetni kell, és itt jön képbe a porcerősítés!


Miért is kell erre odafigyelni?

Mert a porckopás megelőzése nagyon fontos, ha szeretnénk még sokáig fájdalom nélkül élni!

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan tudod megelőzni a porckopást, vagy ha már kialakult, akkor hogyan tudod kezelni, olvass tovább!

Akiket érinthet

Az orvostudományban arthrosis néven ismert porckopás sajnos az életünk velejárója, tehát ha nem figyelünk oda, idő előtt kialakulhat!

Szinte minden 65 év feletti érintett, a túlsúllyal küzdők közül minden második ember, de ez nem kizárólag csak őket érheti utol!

A húszas éveiben élő fiataloknál is előfordulhat és így már a lépcsőn való közlekedés is borzasztó tortúrává válhat.

A porckopás gyakorisága a 20 év felettieknél 10-15%, viszont a röntgennel kimutatható arány 35-40%-os. 

Akiket érinthet

A Porckopás és kialakulása

Hogyan alakul ki a porckopás? - tevődik fel a kérdés.

Ízületeinkben két csontvég kapcsolódik, a gördülékeny mozgás érdekében ezeket porc fedi.
Terhelés hatására képes a porc rugalmas elváltozásra, majd a terhelés megszűnése után visszaáll eredeti formájába.

Ilyenkor a porc nem kopik, hanem felpuhul és degenerálódik, és ha ez a folyamat gyorsabban lezajlik, mint ahogy a porc újraképződése, akkor a porc elkezd fogyni.

Az arthrosis (porckopás) során a porc elvékonyodik és töredezett lesz, majd felszívódik.
Ha a porc eltűnik, a csontvégeket nincs, ami fedje, így azok közvetlenül fognak érintkezni és a súrlódás miatt csontkárosodás és kellemetlen fájdalom lép fel.

Fontos tudni, hogy hátráltató tényező a porc regenerálódásában az, hogy nincs saját érrendszere, ezért az ízületi folyadékból jut hozzá a számára szükséges tápanyaghoz.

Ezért kell a betegség kezelését komolyan venni és minél előbb elkezdeni, mielőtt a porcsejtek már képtelenek lesznek a sejt közötti állományt pótolni!

Kialakulásának okai

Pontos okai ismeretlenek, de feltételezhető, hogy olyan tényezők játszhatnak közre, mint:
- fokozott terhelés; nehéz fizikai munka vagy versenyszerű sport
- elhízás
- ízületek sorozatos sérülése
- öregedés
- öröklött tényezők

Akadnak azonban olyan kutatók, akik szerint a porckopás a mechanikus stressznek tudható be.

A porcsejtek sérülnek, ez pedig az enzimek fokozatos elvesztéséhez vezet. 

Ha az enzimek egészséges mennyiségben szabadulnak fel, akkor olyan mértékben bomlanak le a porcsejtek, mint ahogy regenerálódni tudnak. 


Amennyiben sok enzim szabadul fel és hamarabb bomlik le a porc, mint ahogy fel tudna épülni, akkor bizony kezdetét veszi a porckopás.

Kialakulásának okai

Mely ízületeinket érinti leggyakrabban az arthrosis?

Gyakori előfordulása a térdben és a csípőízületekben figyelhető meg, de a kézízületeket is érintheti.

Általában a gyakran forgó, hajló ízületeinknél jön létre, bár érdekes, hogy a bokán és a könyökben ritkán jeleneik meg.

A porckopás, arthrosis kritikus komponensei

  • A 45 év feletti nőknél figyelhető meg leginkább demográfiai oldalról nézve, de kifejezetten hajlamosak rá a túlsúllyal élők is
  • Járó végtagjaink deformáltsága; X-láb, O-láb
  • Porc rendellenesség, torz ízületek, örökletes betegségek
  • Mozgáshiány
  • Aktív mozgás, versenyszerű sportolás következtében folyamatosan túlterhelt ízületek

Megelőzés és kezelés: amit ilyenkor tennünk kell!

Érdemes minél hamarabb nagy hangsúlyt fektetni porcaink egészségére, hogy minél később érjenek utol a porckopás, arthrosis kellemetlen tünetei, mert ha már kialakult, kezeljük minél hamarabb, hogy az ezzel járó szövődmények ne nehezítsék meg túlzottan az életünket.

Szerencsére már vannak kifejezetten jó gyógyszerkészítmények ennek megelőzésére és kezelésére is!

Glükozamin
A glükozamin és a kondroitin a legismertebb és legkedveltebb hatóanyag a porckopás kezeléséhez, de vegyük sorra mik a lehetőségeink és milyen tulajdonsággal is bírnak ezek:
  • Glükozamin: Csökkenti az ízületi fájdalmat és gyulladást. Helyreállítja a porc alapanyagcseréjét, így a károsodás visszafordítható, mert az ízületi porc apránként újraképződik.
  • Kondroitin: Kiváló vízmegkötő képessége miatt segít rendbe hozni a porckopás miatt elvesztett rugalmasságot, víztelítettséget, ezáltal segíti a tápanyageljutását a porcsejtekhez, ami azért kifejezetten fontos, mert csak a víztelített terekben tud a porc tápanyaghoz jutni, mert ugye nincs saját vérellátása.
  • Hialuronsav és kollagén: A hialuronsav az egyik alapanyaga az ízületi folyadéknak. Vízmegkötő képessége segít fenntartani az ízületi folyadék viszkozitását. A kollagén rugalmas rostjai egy hálózatot alkotva engednek teret a vízmegkötő anyagoknak (glükozamin, kondroitin)
  • Kalcium, vitaminok és mangán: A kalcium és D3-vitamin a csontok egészségéért felelősek, C-vitamin pedig a porcerősítő kollagén termelést és a hatékonyabb beépülést támogatja. A mangán egy olyan nyomelemek és enzimek működéséhez nélkülözhetetlen, amelyek a porcszövetek felépítéséhez kellenek.
  • Víz: Kiemelkedő szerepe van, hiszen a porcszövet több, mint 50%-a víz, ezért is ajánlják az orvosok a napi körülbelüli 3 liter folyadék, leginkább víz fogyasztását!
Víz

Ezek mind segítik megelőzni vagy kezelni az arthrosist, de nagyon fontosak az emberi tényezők is!

Megfelelő táplálkozással és testmozgással, az optimális testsúly megőrzésével elkerülhetjük, késleltethetjük a kialakulást.

Sok esetben azonban az életvitelünk nem engedi, hogy egészségünk megőrzésével foglalkozzunk, ilyenkor kell fordulni a gyógyszeripar kiváló teremékeihez, amit bátran használhatunk naponta, kiegészíthetjük vele étkezéseinket, hogy a szervezetünk a lehető legjobb gondoskodásban részesüljön! 

© Copyright 2018 digistreet.hu - Minden jog fenntartva